Bejelentkezés:
elfelejtett jelszó

Üdvözlünk a Saturn Video oldalán!

PÉNTEK VAN nincs péntek

Rólunk

Mi egy filmezés terén amatőr, de nagyon lelkes baráti társaság vagyunk, akiket eredetileg a zene és az éneklés szeretete hozott össze. Miután elkészítettünk pár közös zenei videót, jött az ötlet: csináljunk egy filmet! Jómagam (Szabó Attila), mint a korábbi videók operatőre és vágója már régebben szerettem volna valami nagyobb méretű videó produkciót összehozni, amely egy előre leírt történet alapján készül. Ekkor született meg első filmünk, az "Uzsora" forgatókönyve, melynél a lényeg a kihívás, a megvalósítás rögös útja volt. Elkezdődött a szereplők keresése, bár a karakterek jó része konkrét emberekre lett megírva, akik többnyire el is fogadták a felkérést és ezzel kis csapatunk tagjává váltak. Ekkor még el sem tudtuk képzelni, mi sül majd ki ebből az egészből. Gyermeki kíváncsisággal belekezdtünk úgy, hogy a csapat minden tagja teljesen kezdő volt a filmes területen, csak saját tapasztalatainkra és egymásra támaszkodhattunk. Később beléptek olyan tagok is, akik nem álltak annyira messze a filmes vagy színházi világtól. És ezután nincs megállás! Reméljük, a folyamatos tapasztalatgyűjtéssel sikerül mind jobban elsajátítani a szükséges technikákat, ezzel együtt emelve későbbi filmjeink színvonalát. A tagokkal megismerkedhetsz a Csapat menüpont alatt. Kis társulatunk minden új projekt esetén bővülhet, számítunk újabb tagokra.

Első forgatásunkat 2013. májusában tartottuk meg. Bár az "Uzsora" egy teljes estés film, aminek a forgatása bő másfél évet vett igénybe (többnyire időhiány miatt húzódott el), a jövőben inkább rövidebb filmeket szeretnénk forgatni, amiket remélhetőleg pár hónap alatt elkészíthetünk. Tehát 2013-ban indultunk, reméljük, sokat fogunk még együtt dolgozni, egyre jobb "filmekkel" lepve meg közönségünket.

Események

2020.10.11.
Újabb sikerrel gazdagodott a csapat. A Vas-Film 16-on díjazott lett "A csomag" című filmünk és megkapta a "Legjobb amatőr film" helyezést. Köszönet minden segítőnek és reméljük lesznek még hasonló élményeink.
2020.09.10.
Készül az új filmünk, a "Bújócska". A forgatások a mai napon befejeződtek és az utómunkák után, várhatóan idén ősszel kerül fel a Youtube csatornánkra. Technikai újítással is érkezünk, most először 2.7k felbontásban lesz látható a film.
2019.05.24.
Újabb elismeréssel bővült a csapatunk sikere, ezúttal a Szombathelyen megtartott 6. Savaria Filmszemlén kapott különdíjat „Az Egyórás üzlet” című filmünk, a kisjátékfilm kategóriában.
2018.04.17.
A csapat indult a VAS-FILM 14. Független Filmfesztiválon a Frissítés című filmmel, mely nagy örömünkre megkapta a "Legjobb műfaji film" díjat. A fesztivál Vép városban volt, április 14-15, 2018.
2017.12.07.
2018-ban sem állunk le, a következő projektünk "Az egy órás üzlet" című kis film lesz, majd Őt követi "A csomag". A két rövidfilm után újra egy hosszabb filmbe tervezünk belevágni, mely címe "Videojáték".
2017.11.15.
Elkészült az új filmünk, amit nyáron kezdtünk el forgatni egészen ősz végéig. November 24-én, jön a Frissítés!
2016.10.15.
Megjelent az új filmünk, az IDEG:N! Számunkra új stílusban, sok új debütálóval. Minden kedves nézőnek, kellemes szórakozást kívánunk!
2016.10.14.
A csapat megtartotta az "IDEG:N" VIP premier vetítését, amely nagy sikerrel, jó élményekkel zárult.
2016.08.08.
Elkészült az első kis koprodukciós filmünk, a "Gyerek-Játék?". Szeptember elejétől már elérhető lesz a weboldalunkon, illetve a YouTube csatornánkon.
2016.06.18.
Nagyban zajlik az IDEG:N című filmünk gyártása. Sok nehéz forgatáson már túl vagyunk, tervek szerint pedig, év végére elkészül a film. Addig is, a galériában lehet majd látni pár képet a forgatásokról.
2016.05.02.
Április 17-én elhoztunk egy újabb díjat a BarÁtok és részben Tolvaj randi filmünkkel, a VAS FILM 12. független filmfesztiválról.
2016.04.04.
Hamarosan elkezdődik az IDEG:N filmünk forgatás sorozata. A film várhatóan ez év végére várható.
2016.02.28.
A csapat február 28-án a Celldömölki Totál Plán 3 Független Filmfesztivál különdíját elhozta a kisjátékfilm kategóriában.
2016.02.20.
Nagy örömünkre meghívást kaptunk egy tévés interjúra, ahol elbeszélgethettünk az amatőrfilmezésről és egy kicsit a BarÁtok filmünkről. Hatoscsatorna - Nagykörút, műsorvezető: Dombóvári Gábor. (A teljes interjú megtekinthető a videók menüpont alatt, vagy BarÁtok adatlapján a kapcsolódó videók között.)
2016.02.12.
Elkészült az új filmünk, a BarÁtok. Számunka új stílus, sok új kihívásokkal és új technikákkal. Február 13-ától pedig már mindenki számára elérhetővé válik.
2015.10.04.
A 61. Országos Független Film Fesztiválon díjat nyertünk a második kis "gyermekünkkel", a Tolvaj randi című kis filmel. Nagy köszönet a teljes csapatnak és minden segítőnek!
2015.09.28.
Túl vagyunk pár apró forgatáson, de télen szó szerint erősen belevágunk a Barátok című kis filmünkbe. Most is stílust váltunk, ezúttal egy horror-thrillert tervezünk elkészíteni. 2016 tavaszán már nézhető lesz.
2015.09.27.
Új köntösbe öltöztetve, elkészült a Tolvaj randi filmünk Youtube kiadása. Mostantól ez lesz a Youtube csatornánkon.
2015.08.29.
Tolvaj randi film online megjelenése a Youtube-on.
2015.08.18.
Elkészült a Tolvaj randi film egyik betétdalának videóklipje. Videók között megtalálható!
2015.08.02.
Sikeresen lezártuk a Tolvaj randi című filmünk forgatásait. Az utómunka is elkészült nagy részben. Augusztus 29-én pedig online premier a Youtube-on.
2015.04.13.
Április 18-án hivatalosan elindul a Tolvaj randi film forgatása.
2015.03.21.
Megtettük az első tesztrepülést Propellával, videók között megtekinthető.
2015.03.08.
Elindult a weboldal! Itt-ott még kell talán csiszolni :-)
2015.02.12.
saturnvideo.hu domain név lefoglalása.
2015.02.08.
Elkészült a "Tolvaj randi" film forgatókönyve.
2014.12.20.
Második filmünk kijelentése. A címe: Tolvaj randi.
2014.10.11.
Uzsora film online megjelenése a Youtube-on.
2013.04.25.
Elkezdtük az Uzsora film forgatását.